Drégelyi mészárszék 1552

Sziklavár meredt az ég felé, felhők közé bújva. Álmos ablakaival várta a vezért. Még az 1284–85-ös években építették régóta elporhadt kezek. Építtetője, a Hunt nembeli Demeter vérbő, keménykötésű főúr volt. Ezt tükrözi maga a vár is, növénnyel borított kopasz tornyával, omladozó, göcsörtös falaival. Az idő vasfoga marcangolta hiányossá. Manapság Várday Pál érsek szokta itt lemosni izzadtságát vadászata közben. Nagy csapattal, nagy hanggal jön, véresen, büdösen, szemében vörös tűz ég. Ha az ember nem tudná, nem gondolná, hogy Isten szolgája az, aki közelít. Amikor nyolc évvel ezelőtt Szondy Györgyöt kinevezte birtoka intézőjévé és a kőfalak parancsnokává, még nem tudhatta, milyen előrelátó. Csak a bor, a jó kedély, lelkének démonai támogatták döntését. Mostanság, hogy a török kígyómarásra készen erre kúszik, gyilkos lángnyelveket hagyva maga után, látható, bizony bölcs döntés volt. Szondy bátor, becsületes vitéz, nem rettenti a halál. Ahogy ott lovagolt emberei között, verőfényes napsütésben a magas, barna hajú, izzó tekintetű férfi, bizodalom járta körül. Hősnek lett nevelve, és most a sorsa beteljesülni látszott. A döntés súlyos: szerelmes feleségét, kicsiny fiát kell magára hagynia, szemben örökös esküjével. Ám esküt tett mint a pusztuló falak védője is. Ha az élete az ár, akkor is megvédelmezi a reá bízott, mohával, iszalaggal borított köveket. Két eskü között csapdostak, vergődtek gondolatai szárnyaszegetten.