Az ékszerész halála

Szép, kora tavaszi napra virradtak a főváros lakói. Szitás Dávid ékszerész és a fia, Benedek, munkába indultak. Mindennap tíz órakor nyitották ki a család tulajdonában lévő ékszerboltot háromutcányira lakásuktól. Ez a közelség azt jelentette, nem lehetett eltűnni, kikapcsolódni. Bár erre az ötvenhat éves, halk szavú ékszerésznek nem is volt szüksége, hisz házassága harminc éve nyugalomban, szeretetben telt el. Felesége csinos, figyelmes asszony. Együttléteik ugyan már nem hevesek, de éppen megfeleltek mindkettőjüknek. Mint a lemenő Nap, Dávid férfiereje méltósággal, korának megfelelően csökkent. Semmi zűrzavar, csak béke, és minden a helyén. Benedek, a fiatal Szitás, harmincnégy éves, szüleivel élt. Helyes, csendes fiatalember. Egy jobb emberismerő azonban érzékelhette, tele van elfojtott vágyakozással. Ha bátorsága nagyobb lett volna annál a félelemnél, hogy különbözik halk szavú, nyugalmas családjától, akkor örökké vibráló, impulzív, igazi férfi lehetett volna. Egyszer próbált kiabálni, az is régen volt: